2010. április 9., péntek

Olvasói levél

Egy olvasó a minap a következőket mesélte: 
"Kisvárosunk teljes felbolydulás alatt áll. Talán a hírekből már tudomást szereztél róla: négy fiatal fiú megerőszakolt egy eszméletlenségig lerészegedett lányt.Mindegyiküket jól ismerjük. Szóval a fiúk nevetve bevonultak a rendőrségre, és mindent bevallottak, mert nem tudták, hogy ez büntetendő. Most már sírnak, családjaikkal együtt. Mindezt azért írom, mert jómagam azt gondolom, mindez azért történhetett meg, mert olyan szexuális képük lehetett ezeknek a fiataloknak, ami ezt normálisnak mutatta. Biztos vagyok benne, hogy elméjüket megfertőzte, az, amihez akarva és ahogy te is jelzed akaratlanul is hozzájutnak a fiatalok.
Mi magunk is próbáljuk megóvni gyermekeink a világ szennyétől. Túl szigorúnak is tart bennünket a környezetünk, de most már lesz mire hivatkoznom. Bár nekem nem szükséges, hogy egyetértsenek ebben velem, én ezután is erkölcsösen szeretném nevelni a gyermekeimet. Zavarja őket az ocsmány beszéd, de beleférkőzik kis elméjükbe, mert mutogatva elmesélik, hogy mit hallottak, nem mondják ki, mert nem tudják kiejteni."
Hát ezért kell felvenni a kesztyűt, és tenni valamit.
Mi a véleményetek? 

4 megjegyzés:

jehudit írta...

Mit is tudna erre mondani az ember? Azt, hogy csakazért is inkább a szigorú szülő kategóriába érdemes tartozni, mint a masszába.
Na persze erre rögvest az a válasz, hogy majd a gyerek jól fel fog lázadni. És mi van akkor ha nem? Mi van akkor ha már korán fel tudja fogni mi a jó és mi a rossz. Mi van akkor ha már gyerekként meg tudja érteni a bűn fogalmát? Azért, mert erre tanítom. Mert így nő fel.....

Altair írta...

Nagyon durva!

Azért az internetes "reklámok" is megérnének egy cenzúrát. Egy ilyen bannerből tudom, hogy a fenti cselekedetnek nagy "képtára" van a neten. El se tudom képzelni, hogy mit éreznék, ha egy ismerős kislányt találnék így a neten megalázva egy képen.

Ráadásul ez a banner egy angol nyelvű bloggyűjtőoldalon volt, ahol egy manga mese főszerelőjét kerestük a gyerekekkel (!). Azóta se tudom, hogy direkt akarták ezt a tetejére az oldalnak, vagy Google Ads volt, mert nyomban kiléptem az oldalról és jó sokat magyarázkodhattam, hogy a néni részeg és vicces bácsik meztelenül fényképezték, mert azt hitték, hogy ez jó poén. Még jó, hogy ők franciául tanulnak nem angolul... Végül is jól kijöttem belőle, mert tanpélda lett a "miért ne igyátok magatokat részegre" témakörben. De azért szívesebben megúsztam volna.

aarkus írta...

Szerintem igaza van az olvasói levél írójának: ez nem családi, hanem társadalmi probléma. Könnyedén rávágja az ember, ha ilyet hall, hogy ó, micsoda vadállat fiatalok vannak! De nagyon is jogos és okos a felvetés, hogy itt többről van szó: hogy akkor, amikor egy "ártatlan" fehérneműreklám is lehet zavarbaejtően, nyíltan pornográf, akkor a legtöbb fiatal tényleg nem tud orientálódni, és természetesnek vesznek olyamit, ami nem az.

Anna írta...

Borzasztó amit írsz Altair.
Továbbmenve a témán, jónéhány évvel ezelőtt mondta nekünk egy angol barátunk, hogy mennyire züllik anglia tinirétege. Többek között, nekik már nem elég a horror és pornó által nyújtott -(fogalmamsincs milyen) felemelő érzés, saját maguk akarják megtapasztalni. Ezért már forognak a fenti esethez hasonló bűncselekményekről amatőr videók a fiatalok körében, akik azt élvezik, hogy ez igazi esemény nemcsak "film".
Álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ilyen történetet fogok olvasni pár évvel később. Vagyis most. Kirázott a hideg. Nyugaton már úgy be vannak tanítva a fiatalok, hogy mit kell mondani és nem lesz olyan kemény a törvény keze, "nem emlékszek semmire" "ittas voltam" könyörgök, miért nem büntetik azt hogy ittas valaki??? azelőtt józan volt!!! tudja ha sokat iszik az ember kiszámíthatatlan lehet! Ezzel az energiával bárki kitervelhet akármiféle nagy bűncselekményt, elmegy leissza magát, elköveti, aztán "sorry, ittas voltam". Brrrrrr.

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Tiszta kép, tiszta hang. Powered by Blogger Blogger Templates designed by Deluxe Templates | Blogger Styles