2010. március 26., péntek

Mit is jelentenek a karikák?

Piktogramok
Korhatár-besorolások és jelölések
Jelentés:
Tizenkét éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Olyan műsorszám, amely tizenkét éven aluli nézőben félelmet kelthet, illetve amelyet koránál fogva nem érthet meg vagy félreérthet.
Időpont-korlátozás:
12 éven aluliaknak szánt, azaz kifejezetten gyermekeknek szóló, szülői magyarázatot nem igénylő (piktogrammal nem jelölt) műsorok között nem tehető közzé, egyébként bármikor közzétehető.
Jelölés:
A műsorszám előtt a minősítést szóban és írásban közölni kell, valamint a 12-es piktogramot a képernyő valamelyik sarkában meg kell jeleníteni úgy, hogy az a műsorszám teljes időtartama alatt látható legyen.
Műsorelőzetes:
A műsorszám előzetese 12 éven aluliaknak szánt, azaz kifejezetten gyermekeknek szóló, szülői magyarázatot nem igénylő (piktogrammal nem jelölt) műsorok között nem tehető közzé, egyébként bármikor közzétehető.
Jelentés:
Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott
Olyan műsorszám, amely alkalmas a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy közvetett módon utal erőszakra, illetve szexualitásra, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus.
Időpont-korlátozás:
Csak 21.00 és 05.00 óra között tehető közzé.
Jelölés:
A műsorszám előtt a minősítést szóban és írásban közölni kell, valamint a 16-os piktogramot a képernyő valamelyik sarkában meg kell jeleníteni úgy, hogy az a műsorszám teljes időtartama alatt látható legyen.
Műsorelőzetes:
Csak 21.00 és 05.00 óra között tehető közzé.
Jelentés:
Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott.
Olyan műsorszám, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme az erőszak, illetve a szexualitás közvetlen, naturális ábrázolása.
Időpont-korlátozás:
Csak 22.00 és 05.00 óra között tehető közzé.
Jelölés:
A műsorszám előtt a minősítést szóban és írásban közölni kell, valamint a 18-os piktogramot a képernyő valamelyik sarkában meg kell jeleníteni úgy, hogy az a műsorszám teljes időtartama alatt látható legyen.
Műsorelőzetes:
Csak 22.00 és 05.00 óra között tehető közzé.
GY.I.K.:
Milyen műsorszámokat érint a besorolási kötelezettség?
A törvény szerint a műsorelőzetesek, a hírműsorok, az időszerű eseményekkel foglalkozó műsorszámok, sportműsorok és a reklámok kivételével minden műsorszámot be kell sorolni a korhatár-kategóriák valamelyikébe.
Ki sorolja be a műsorszámokat?
A műsorszámokat a közzététel előtt a műsorszolgáltatónak kell besorolnia.
Milyen korlátozás vonatkozik azokra a műsorszámokra, amelyek nem kerülnek besorolásra.
Az időszerű eseményekkel foglalkozó műsorszám (politikai háttérműsorok, aktuális ügyeket tárgyaló magazinműsorok), sportműsorszám, illetve reklám esetében a figyelmeztetést illetve a piktogramot a műsorszolgáltatónak nem kell alkalmaznia. Nem tehető közzé azonban ilyen típusú műsorszám olyan időszakban, amelyben tartalmának megfelelő kategóriába sorolása esetén - előre láthatóan - nem lenne helye.
A műsorelőzetesek kizárólag abban az időpontban tehetők közzé, amikor maguk az ajánlott műsorszámok is sugárzásra kerülhetnek. Ezeknél figyelmeztetést és jelölést nem kell alkalmazni.
A hírműsorok esetében nincs korlátozás, azonban a vallási vagy hitbeli meggyőződést sértő, az erőszakos vagy más módon a nyugalom megzavarására alkalmas képi vagy hanghatások bemutatása előtt a közönség figyelmét erre a körülményre fel kell hívni.
Hol lehet tájékozódni a korhatár-besorolásokról?
Az ajánlott korhatárt a műsorszolgáltatók közzéteszik a műsorújságokban, de egyes televíziók a teletexten és az internetes honlapjukon is feltüntetik.
Minden magyar nyelvű csatornán feltüntetik a korhatárokat?
Nem, a besorolási kötelezettség kizárólag a magyarországi műsorszolgáltatókra vonatkozik.
Besorolják-e a rádiós műsorszámokat?
Igen, a 16 éven felülieknek ajánlott, valamint a 18 éven felülieknek ajánlott műsorszámokra időpont-korlátozás vonatkozik, továbbá a műsorszám kezdete előtt fel kell hívni a korhatárra a figyelmet.
A piktogram nélküli műsorszámok kifejezetten a gyermekeknek szólnak?
Nem feltétlenül. Ezek a műsorszámok többnyire az általános nagyközönséghez szólnak, de a műsorszolgáltatónak abból kell kiindulnia, hogy a 12 éven aluli gyermekek is a nézőközönség részét képezhetik. Ezért ezek – bár nem kifejezetten gyermekek számára készültek - nem tartalmazhatnak a tizenkét éven aluliak számára ártalmas elemeket.
Bizonyos műsorszámok (lásd fentebb), amelyeket a törvény szerint nem szükséges korhatári ajánlással ellátni, tartalmazhatnak azonban olyan elemeket, amelyek a kisebb gyermekekre kedvezőtlenül hatnak, esetleg ártalmas befolyást gyakorolnak. Főképp a hírműsorok tekintetében javasolt a fokozott szülői figyelem.
Létezik- e abszolút tilalom bizonyos műsorszámok tekintetében?
Igen. Nem lehet közzétenni olyan műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz.

Forrás: ORTT

6 megjegyzés:

aarkus írta...

Nagyon örülök ennek a blognak. Néhány éve panaszt tettem az ORTT-nél az Erotica kiállítás metrókocsikban elhelyezett reklám plakátjai miatt, amelyek szerintem nem kisgyerek szemének valók. (Abban az évben különösen "szókimondó" plakátot sikerült kitenniük.) A panaszomat nem találták megalapozottnak, az indoklás az volt: több éve reklámozzák ezt az eseményt a metrókban, de még sosem érkezett panasz.
Hát érkezzen minél több oldalról minél több efféle panasz, hogy ERRE már nem lehessen hivatkozni!

Maimoni írta...

Így van, pontosan ez az egyik célom!:)

malyvacsiga írta...

Én már csak csendben forrongok a ker. rádiók reggeli adásai miatt. A "hogyan vesztetted el" csak egy nagyon enyhe témájuk. Sajnos, nem csak a Bumeráng, a másik két nagy is ilyen.

Maimoni írta...

A rádiókra sokkal enyhébb szabályok érvényesek, mint a tévékre, ráadásul amolyan gumiszabályok, ki hogyan értelmezi. Sajnos.

jókaja írta...

Fontos dolgot vállaltál Magadra, amiért lesznek bőven ellenségeid is, és nem csak a médiában érdekeltek köréből.
Mindannyiunk érdekében sikert és kitartást kívánok!

Maimoni írta...

Kedves tőled, köszönöm. Az a helyzet, elegem lett. És tudom, hogy másoknak is. De nem merünk szólni, mert külön-külön nullák vagyunk - viszont együtt erősek. Szóval, azt gondoltam, így talán sikerül egy kis bázist képezni...

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Tiszta kép, tiszta hang. Powered by Blogger Blogger Templates designed by Deluxe Templates | Blogger Styles